Négyfalu/Cernatul Săcelelor, 1876. – Máramarossziget, 1950. Történész, akadémikus, politikus.
Értékes adományával nevét beírta a könyvtárunk Arany könyvébe, a könyvtár tanári olvasótermét róla nevezték el.
Apja, Ion Lapedatu tanár volt, anyja jómódú kereskedőcsaládból származott. A Bukaresti Egyetem Bölcsész- és Filozófia Karán végezte felsőfokú tanulmányait, itt lehetősége volt a történészi szakosodásra is: a középkor történelmét és a középkori művészettörténet tanult. Az egyetem befejezése után a brassói Andrei Șaguna Líceumban tanított, majd az Akadémiai Könyvtár kutatója volt. A Kolozsvári Egyetemen a középkor történelmét tanította, a diákok és a tanártársai egyaránt kedvelték és elismerték, így a Kolozsvári Egyetem első rektora, Sextil Pușcariu is, akivel baráti kapcsolatot ápolt. 1921–1922 között a Kolozsvári Egyetem Bölcsész- és Filozófia Karának dékánja és dékánhelyettese is volt. Az állami intézményekben az évek során fontos funkciókat töltött be, az Állami Levéltár igazgatója, akadémikus és a Román Akadémia elnöke volt.
Politikai tevékenysége 1922-ben kezdődött, ekkor választották meg a Nemzeti Liberális Párt képviselőjévé. A két világháború között a liberális kormányok alatt különböző tisztságeket viselt. A Történelmi Emlékművek Bizottságának titkáraként két fontos megvalósítás fűződik nevéhez: két szaklap indítása, a Buletinul Comisiei Monumentelor Istorice (Emlékművek Bizottságának Közlönye) és az Anuarul Comisiei Monumentelor Istorice (Emlékművek Bizottságának Évkönyve), amelyek Románia fontos műemlékeinek leltárát, bemutatását célozták.
Akadémikus, egyetemi és politikai aktivitása elválaszthatatlan kulturális és publicisztikai tevékenységétől, ezek nemcsak az anyagi és társadalmi megbecsültséget biztosították számára, de I. Ferdinánd román király elismerését is kivívta. Élete során A. Lapedatu számos egyesület és kulturális biztottság tagja volt, számos szak- és irodalmi folyóirat munkatársa.
A politikai berendezkedés megváltozása, az Akadémia átszervezése után, 1948. június 9-én visszavonták akadémiai tagságát, 1950 májusában, más liberális eszmetársával együtt letartóztatták és Máramaroszigeten bebörtönözték. Ez év augusztus 30-án meghalt itt halt meg, a súlyos asztmában szenvedő Lapedatu a kegyetlen rendszert nem élte túl.
Értékes életművet hagyott hátra. Legfontosabb munkái közül kiemelünk néhányat: Documente istorice din arhivele Braşovului, 1903 (Történelmi dokumentumok Brassó város levéltárából), Vlad-Vodă Călugărul, 1482-1496, (1903); Monografie istorică, 1903, (Történelmi monográfia); Ștefan cel Mare, 1904; Activitatea istorică a lui Nicolae Densusianu: 1846-1911 (A történész Nicolae Densusianu, 1912); Monumentele noastre istorice în lecturi ilustrat, 1914 (Műemlékeink illusztrált olvasmányokban); Un mănunchi de cercetări istorice, 1915 (Kalászok a történeti kutatásokból); Miscellanae. Cuvinte comemorative, panegirice, ocazionale şi politice, 1925 (Miscellanae. Alkalmi beszédek). A román történelem fontos szereplőiről írt monográfiákat, mint pl. Radu cel Frumosról, Petru Maior-ról, Mihnea cel Răuról és másokról.
