A Hossu-Longhin-fond gazdag levéltári anyag, politikai, kulturális, adminisztratív és jogi dokumentumokat tartalmaz, amelyek Erdély történetének szinte egy évszázadát ölelik fel (1848–1934). A Hossu-család történetére vonatkozóan is számos dokumentumot őriz, köztük egy sor olyan iratot is, amely a Román Nemzeti Párt 1918-as megalakulásával kezdődő történetére vonatkozik. Francisc Hossu-Longhin ügyvédi pályafutásának köszönhetően vallomások, jogi beszédek és különféle cikkek is fennmaradtak azokról a perekről, amelyeken részt vett, akár védőként, akár vádlóként. A gyűjtemény jelentős hányadát Hossu-Longhin levelezése teszi ki, élete során a közélet számos jelentős képviselőjével levelezett.
Mihai Lupu-Hossu és Aloise (szül. Pandak) gyermeke volt. Az elemi iskoláit Déván és Szászvárosban kezdte, de szüleinek sajnálatosan korai halála megváltoztatta életét. Legközelebbi rokona, egy Belényesen lakó nagynénje lett gyámja, így itt folytatta gimnáziumi tanulmányait, majd Gyulafehérváron, Kolozsváron és Szászvároson tanult tovább. Nagynénjére felnőttként úgy emlékszik vissza, mint hideg szívű asszonyra, aki a szüleitől örökölt vagyont nézte inkább, mint a rá bízott gyermeket. Lakhelyének többszöri megváltoztatása után, Hossu-Longhin 1868-ban Pestre ment, itt jogi tanulmányokat folyatott. Egyetemistaként a Petru Maior-Társaság tagja lett, ez a társaság a Monarchia különböző területeiről érkezett román fiataloknak intellektuális közösséget kínált. Kitartásának, szorgalmának és komolyságának köszönhetően nevezték ki az Astra-Egyesület könyvtárosának. A Pesten töltött évek formálták személyiségét, amellett, hogy szakmailag képezte magát, a társadalom felsőbb köreibe is bejutást nyert, kapcsolatkörét alakíthatta ki. 1872-ben Déván telepedett le. A Román Nemzeti Párt vezetőbizottságának tagja lett, miután a párt megalakulásának konferenciáján titkári teendőket látott el. Politikai pályájának gyors felemelkedésében nagy szerepe volt jogi tudásának, ezt kamatoztatta a Memorandum védelmezése során. Az osztrák–magyar dualizmus időszakában a románok és nemzeti jogainak védelmezőjeként vált ismertté, az egyesüléspárti román politikai élet egyik legaktívabb személyisége volt.
Elena Pop Hossu-Longhinnnal együtt, aki a băsești Gheorghe Pop leánya volt és akit 1882-ben feleségül vett, támogatta a nők és férfiak közötti egyenlő jogok elismerését. Közéleti szereplését mindvégig kísérte publicisztikai tevékenysége. A nemzeti ideálok melletti küzdelmét a Gazeta Transilvaniei (Erdélyi Újság), a Familia (Család), a Gura Satului (Falu Hangja) című lapokban közölt cikkeiben is vállalta. E lapokban közölt politikai és szociális tartalmú cikkek mellett számos irodalmi, közéleti témájú írást is megjelentetett. Az első világháború alatt megőrizte független pozícióját, nem írta alá a budapesti kormány iránti lojalitási nyilatkozatot, hanem mind ez idő alatt a nemzeti egység megőrzéséért küzdött. Fontos szerepe volt az 1918. december elsejei, Gyulafehérváron tartott Nagy Nemzetgyűlésen. Az egyesülés után visszavonult a politikai életből.
1920 után Szilágyillésfalvára, felesége falujába vonult vissza, s itt élt haláláig.
Gazdag levelezése és egyéb dokumentumai ma a könyvtárunkban tanulmányozhatók. 1923–1932 között, más fontos írások mellett, nyolc füzetben írta meg emlékiratait (Amintiri din viața mea). Ezeket a gyermek- és ifjúkorát elmesélő füzeteket 1975-ben kiadták, a fordulatos történetekben elmesélt életrajz nemcsak élvezetes olvasmány, hanem fontos forrása a 19. századi történelemnek, társadalmi életnek.
